Egy nagyon kedves barátommal beszélgettem msn-en, és közben sok dolog jutott eszembe. Múlt, jelen, jövő... Mit miért tettem. Jól tettem e amiket tettem. Mi lett volna ha az utelágazásnál a másik irányba indulok. Aztmondják sosem szabad azon gondolkozni, hogy mi lett volna ha... Azért én most eljátszom a gondolattal. A gimi közben és végén basztam el az életem azthiszem. Ha újrakezdhetném, mostmár biztos vagyok benne, hogy nem így csinálnám. Nem a Testnevelési Egyetemet jelölném meg elsőnek és a közgázt másodiknak (anyámra kellett volna hallgatnom)! Valószínűleg az éven diplomáznék és keresném a jólfizető melómat. Lenne egy barátnőm, a családom örülne és büszke lenne rám. És tuti, hogy nem edzenék!!! Ehelyett micsináltam? Testnevelési Egyetem, egy olyan szakon ami haldoklik... Az éven 10-15ezer!!! tanárt engednek el. A konditermekben minden hülyéből lehet edző, nem kell hozzá négy év egyetem és több év versenyzés. Mi értelem az egésznek?
Magyar bajnoki cím...Hédi mondta: megér egy szar érem ennyit? Növekedési hormon, inzulin...százrek és az életem és egészségem kockáztatása. Ahogy ezt az álmot kergetem, egyre többen fordulnak el tőlem. Ki marad mellettem? Ki tudja elviselni ezt? Aztmondják megszállottság. Lófaszt, ezt a misztikus szót a gyenge emberek mondják! Én aztmondom ELHIVATOTTSÁG! Alázat a sport iránt, a profi sport iránt.
Nekem megéri! Mindent megér! Tisztában vagyok az adottságaimmal. Tudom hogy szar genetikám van. Keskeny a vállövem, ezért soha nem leszek elég széles és nagy mellizmokat se fogok tudni felpakolni. Túlságosan fent tapad a vádlim így az is egy gyenge pont, a combom meg nagyon nehezen reagál az edzésre. A széles hátozom, megintcsak túl fenn tapad. Így ha én versenyzem csak úgy van esélyem ha egy gyenge évet találok be. Úgy meg mi értelme nyerni? Vagy elindulni olyan versenyeken amiknek igazán semmi rangjuk de elmondhatom nyertem. Minek? Bizonyítok? kinek? Magamnak hogy helytálltam, és valahol a közép mezőnyben végeztem? Nem! Számomra csak a győzelem az elfogadható, a második hely már vereség. Azt is tudom, 100%-os biztossággal, hogy senki nem hisz bennem. Nem látnak bennem olyan potenciált, nem látják a bajnokat. De ők nem is érzik azt amit én amikor beérek a terembe. Amikor sétálok az ajtó felé, elfog a remegés, libabőrös leszek. Úgy izgulok mint egy kisgyerek karácsonykor. Megadom a tiszteletet a teremnek. A legjobb felszerelést használom. Beszélek a súlyokhoz és lehet ez már beteges, de néha mintha visszaszolnának. Én ott érzem magam otthon. Megnyugszik a lelkem és boldogság önt el.
Mindig segítőkész voltam, segítettem mindenkinek aki csak hozzám fordult. Ezt a mai naptól kezdve befejeztem. Legyek már hű az igazi egoista badis stílushoz. Tudom kik a barátaim, akiket úgyérzek, végigkísérnek a választott úton. A látszat barátokra meg nincs szükségem. Arra hogy kihasználjanak meg pláne nincs.
Ennyi elmélkedés elég is volt mára. Köszönöm Hédinek, hogy elgondolkodtatott a dolgokon. De a döntést meghoztam. Már csak azt kérem hogy, ti igazi barátaim maradjatok velem. Nélkületek nem sikerülhet!
